Ünnepi koncert az 1848-as forradalom és szabadságharc 174. évfordulója tiszteletére

2022. március 11-én az 1848-as forradalom és szabadságharc 174. évfordulója tiszteletére Magyarország Kassai Főkonzulátusa szervezésében és a Kassai Filharmóniával együttműködésben adott koncertet Bogányi Gergely és a Kodály Filharmónia Debrecen a kassai Művészetek Házában.

A járványügyi korlátozások miatt kétéves kihagyás után  végre újra együtt élhette meg az ünneplés örömét a térségbeli magyarság. A világszínvonalú előadást számos magasszintű vendég tisztelte meg jelenlétével. Kassa megye mindkét alelnöke, a Szövetség mindhárom platformjának elnökségi tagjai, a Csemadok általános és keleti regionális alelnökei, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke és főgondnoka, valamint a keleti egyházmegyék espresei, lelkészei, a kassai görögkatolikus püspöki helynök, a római katolikus egyház és a kassai zsidó hitközség helyi vezetői, továbbá magyar tannyelvű iskolaigazgatók, és polgármesterek is részt vettek az ünnepségen.

A 2023-ban százéves fennállását ünneplő Kodály Filharmónia Debrecen koncertje Liszt Ferenc Les Préludes (Előjátékok) című szimfonikus költeményével kezdődött, melyet, Kodály Zoltán zenekari művei közül talán a leggyakrabban játszott Galántai táncok című műve követett.

Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész közreműködésével felcsendült Liszt Ferenc Esz-dúr zongoraversenye, majd Bogányi Gergely Al Ula szimfonikus költeményének utolsó, Fény című tétele kápráztatta el a közönséget.

Az ünnep tiszteletéra a Kassai Filharmónia épülete is díszbe öltözött: a magyar zászló mellett piros-fehér–zöld színekben pompázó virágköltemények emelték az esemény fényét.

Bár a járványügyi korlátozások miatt hagyományos fogadásra még most sem kerülhetett sor, a meghívott vendégek a böjti időszakra tekintettel a BÖJT Pincészet borát vihették haza ajándékba.